Kaszaper Község Weboldala

Üdvözöljük településünk weboldalán

Polgármesteri köszöntő

Kun László Polgármester Úr képe

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Kaszaper község hivatalos honlapján!

Kaszaper Békés vármegyében található, a Dél-békési régióban, múltja az írott emlékek alapján a tatárjárás előttre igazolható, a régészeti leletek azonban korábbra teszik ezt az időszakot. Elhelyezkedésileg Szeged-Békéscsaba és Orosháza-Mezőkovácsháza metszésében található, az infrastruktúra szempontjából nagyon kedvező helyen. Amiért vonzó lehet településünk az a nyugodt környezet, nagyméretű telkek és rendezett településkép az újonnan beköltözők vagy érdeklődők számára. Működik általános iskola, óvoda és hamarosan bölcsőde is községünkben. Jómagam 2018 óta dolgozom a településért, mint polgármester és bízom benne, hogy a község dinamikus fejlődése vonzóvá teszi Kaszapert az idelátogatók és jelenleg is itt élők számára. A megújult weboldal azzal a céllal jött létre, hogy az ide látogatókat széles körben tájékoztassa a mindennapi friss információkról, és egy képet adjon a településről esetleg idegenek vagy elszármazottak részére. Információt kaphatnak a községet érintő fejlesztésekről, beruházásokról valamint a Polgármesteri Hivatal ügyintézési rendjéről. Bízom benne, hogy megújult weboldalunk az itt élők elégedettségét szolgálja, vendégeink érdeklődését felkelti, akik ha tehetik, látogassanak el hozzánk személyesen. Kellemes és hasznos böngészést kívánok!
Kun László Kaszaper község polgármestere

Közművelődés

Közösségi, Közmûvelõdési Színtér és Könyvtár/Teleház

Cím: 5948 Kaszaper, Árpád u. 31.
Tel.: 06/30/340-8221, 06/68/423-000/102 mellék

 

Nyitvatartás:

Hétfõ: 07:00-16:00
Kedd: 07:00-16:00
Szerda: 07:00-16:00
Csütörtök: 07:00-16:00
Péntek: 07:00-12:00,
Szombat: Zárva
Vasárnap: Zárva

6 darab CorelDraw X6 vektoros grafikai csomag került beszerzésre a Mûvelõdési házban!

Tel.: 06/30/340-8221, 06/68/423-000/102 mellék
E-mail: szinterkaszaper@kaszaper.hu

Teleház:
Tel.: 06/68/423-000/114 mellék, 06/30/340-8221
E-mail: telehazkaszaper@freemail.hu

 

Szolgáltatásai:

Fekete/fehér, A/4 méretben
– Nyomtatás/1 oldalas: 25 Ft/oldal
– Nyomtatás/2 oldalas 50 Ft/oldal
– Fénymásolás/1 oldalas 15 Ft/oldal
– Fénymásolás/2 oldalas 25 Ft/oldal

Fekete/fehér, A/3 méretben a Hivatalban az információnál
– Nyomtatás/1 oldalas: 40 Ft/oldal
– Nyomtatás/2 oldalas 60 Ft/oldal
– Fénymásolás/1 oldalas 25 Ft/oldal
– Fénymásolás/2 oldalas 40 Ft/oldal

Színes, A/4 méretben a Teleházban és a Hivatalban az információnál(szünetel)
– Nyomtatás/1 oldalas 70 Ft/oldal
A/5 oldal lefedettségig
– Nyomtatás/1 oldalas 120 Ft/oldal
A/5 oldal lefedettség felett
– Nyomtatás/2 oldalas 200 Ft/oldal
– Fénymásolás/1 oldalas 80 Ft/oldal
– Fénymásolás/2 oldalas 150 Ft/oldal

A Teleházban lehetõség van közvetlenül pendrive-ról való nyomtatásra!

Szkennelés: (Feketében és színesben)
– A/4 méretben 100 Ft/oldal
– A/3 méretben a Hivatalban 150 Ft/oldal

Internet: 6 Ft/perc

Számítógép használat: 200 Ft/óra

Faxolás: 300 Ft/oldal

 

Megszakítás